Papp Péter gimnáziumigazgató nyitotta meg a 2025/2026-os tanévet.
A Himnuszt követően az Illés Akadémia Gimnáziumának 10. osztályosainak műsora következett. Ládonyi Bálint adta elő Szabó T. Anna Útravaló című versét, majd a diákok búcsút vettek a nyugdíjba vonuló dr. Scheidné dr. Nagy-Tóth Erika kollégiumi nevelőtanárnőtől. Erika néni nem csupán nevelőtanár volt: az iskola alapításának évében a tanári kart is erősítette munkájával, azóta pedig a kollégiumban lakó diákok mindennapjaihoz járult hozzá segítségével, figyelmével, példájával.
Farkas Emese előadásában hallhattuk Nemes Nagy Ágnes Tanulni kell című költeményét, majd pedig a Károly Frigyes alapító igazgató helyébe lépő Papp Péter gimnáziumigazgató tartotta meg tanévnyitó beszédét. Kiemelte az elmúlt időszakot, miszerint sikeresen leérettségizett az első végzős osztályunk és a felsőoktatásba jelentkezők kétharmadát fel is vették! Külön köszöntötte a kilencedikeseket – tájékoztatva őket többet között arról is, hogy ők bizony már nem kapnak papír alapú bizonyítványt, csakis e-bizonyítványt. Párhuzamot vonva az iskola és a labdarúgás között, felhívta a figyelmet arra, hogy
ha egy csapatban csak néhányan dolgoznak – nem működik a csapat. Ha egymással kommunikáló, motivált játékosok alkotják a csapatot – már csak Fortunával kell szerződést kötni. Ez így van a pályán és így van a pályán kívül is.
Nyugodt, építkező, sok örömöt hozó tanévet kívánva nyitotta meg az évet a gimnáziumigazgató.