A 2025-ös Ekler József-díjat Csejtei Emília és Csalló Kristóf kapta

A 2025-ös Ekler József-díjat Csejtei Emília és Csalló Kristóf kapta

A 2008-ban alapított Ekler József-díjat az Illés Labdarúgó Akadémia Gimnáziumának tanulói közül ketten kaphatják meg: egy-egy fiú és leány akadémista.

Ekler József 1957 és 1963 között 51 NB I-es mérkőzésen szerepelt a Szombathelyi Haladás színeiben. A 2008-ban elhunyt legendás futballista, testnevelő tanár halála után a gyászoló családja kérésére, a fájdalmukban osztozók a koszorúkra, virágokra szánt összeget az Illés Sport Alapítvány részére ajánlották fel azzal a céllal, hogy az akadémiánk – Szepi bácsi emlékének adózva –, minden esztendőben megjutalmazhassa a jól tanuló, és jól futballozó növendékeit.

A gimnázium tantestülete és az Illés Labdarúgó Akadémia szakmai vezetésének döntése alapján a 2024/2025-ös tanévben Ekler József-díjban részesült: a 11. évfolyamunk tanulója, Csalló Kristóf és a 12. osztályos Csejtei Emília!

Kristóf az U19-es csapatunk kapitányaként, míg – a már 27 NB I-es meccset maga mögött tudó – Emi mind a pályán, mind az iskolapadban olyan teljesítményt nyújtott, ami alapján kiérdemelték akadémiánk-gimnáziumunk kitüntetését!

Az Ekler József-díjat a korábbiakban megkapták:

2008/2009: Kovács István
2009/2010: Radó András
2010/2011: Bedi Noel
2011/2012: Tóth László
2012/2013: Angyal Zsolt
2013/2014: Jancsó András
2014/2015: Marsai Máté
2015/2016: Soós Bence
2016/2017: Tóth Máté
2017/2018: Kovalovszki Máté
2018/2019: Halmai Ádám
2021/2022: Pálfy Barbara és Udvardi Ádám
2022/2023: Kovács Bence
2023/2024: Mesterházy Ivett és Németh Richárd