Október 6-ról emlékeztünk meg

Október 6-ról emlékeztünk meg

Az 1849. október 6-án kivégzett aradi vértanúk kultusza és legendája már aznap elkezdődött.

Az aradi vértanúk mártírhalálának 175. évfordulójáról emlékezett meg az Illés Akadémia Gimnáziumának diáksága. A helyszín a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium volt, ahol Varga Barbara Kornélia tanárnő vezetésével a 9. osztályos tanulók tartottak műsort.

Gróf Batthyány Lajost – Magyarország első felelős miniszterelnökét – Pesten, míg Knezić Károlyt, Nagysándor Józsefet, Damjanich Jánost, Aulich Lajost, Lahner Györgyöt, Poeltenberg Ernőt, Leiningen-Westerburg Károlyt, Török Ignácot, Vécsey Károlyt, Kiss Ernőt, Schweidel Józsefet, Dessewffy Arisztidot és Lázár Vilmost Aradon; végezték ki 1849. október 6-án.

Varga Barbara Kornélia tanárnő foglalta össze a megemlékezést:

Idén a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumban található Aradi vértanúk emlékfala előtt tartottuk meg műsorunkat a 9. osztályosok részvételével. Tizenhárom fiú tanuló egyenként elevenítette fel a vértanú honvédtisztek utolsó gondolatait, a lányok pedig narrációval és versek szavalásával vették ki részüket a megemlékezésből.

 

Ady Endre: Október 6.

Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott – hősi áron –
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.

Az aradi Golgotára
Ráragyog a nap sugára,
Oda hull az őszi rózsa,
Hulló levél búcsucsókja;
Bánat sír a száraz ágon,
Ott alussza csendes álmát
Az aradi tizenhárom.

Őszi napnak csendes fénye,
Tűzz reá a fényes égre,
Bús szivünknek enyhe fényed
Adjon nyugvást, békességet;
Sugáridon szellem járjon
S keressen fel küzdelminkben
Az aradi tizenhárom.