A 2021 szeptemberében elinduló Illés Akadémia Gimnázium mérföldkőhöz érkezett: a ma már 11. osztályos tanulóink ugyanis előrehozott érettségire készülhettek. Májusban az írásbelin jeleskedtek, június 17-én pedig szóban adtak bizonyságot tudásukról. Német nyelvből Csejtei Emília, Mesterházy Ivett, Takács-Földes Olivér és Tóth Bianka míg angol nyelvből Balikó Ádám, Bene Dániel, Bolla Bálint, Csarnai Zita, Csáki Eszter, Francsics Virág, Horváth Barnabás, Losontin Gergő Németh Richárd, Németh Zonga, Szabó Fanni, Szabó Liliána és Váraljai Vanda vizsgázott sikerrel.
Azok a diákok, akik egy tantárgyból előrehozott érettségi vizsgát tettek, azok az adott tárgy tanulmányi követelményeit teljesítették. Jövőre, a 12. évfolyamot lezáró érettségin így nekik már csak négy tantárgy maradt. Ezzel egyben megnyitották maguk számára a szintemelés lehetőségét is, amivel a nyolc jeles és nyolc jó eredményt elérő diákunk közül többen szeretnének élni.